2012. december 18., kedd

All About My Wife



Műfaj: Romantikus komédia
Részek száma: 1
Premier: 2012. május 17.

Főbb szereplők:
Lim Soo-Jung – Jung-In
Lee Sun-Kyun – Doo-Hyun
Ryoo Seung-Ryong – Sung-Ki

Történet:
Jung In és Doo Hyun, két koreai fiatal, Japánban egy földrengés alkalmával ismerkednek meg. Egymásba szeretnek, összeházasodnak.
Hét év házasság után, Jung In még mindig, szexi, vonzó háziasszony, remekül főz, de örökös panaszkodásával, nyafogásával férje agyára megy.
Doo Hyun a válást fontolgatja, de meg sem meri említeni, mert fél felesége félelmetes nyelvétől.
Egy évre vidékre helyezteti magát, azt gondolván, hogy erre az időre szabad ember lesz. Persze Jung In meglepetést akar szerezni a férjének, és leköltözik hozzá a vidéki házba. Ott folytatódik minden, ahol abbahagyták.
Doo Hyun végső elkeseredésében, felbéreli a szomszéd Casanovát, hogy csavarja el a felesége fejét.
Közben Jung In dolgozni kezd a helyi rádiónál, ahol egyre sikeresebb lesz a műsora, és a Casanovával is egyre jobban megértik egymást. Doo Hyun dörzsöli a tenyerét.
Ám kezdeti örömébe egy kis üröm vegyül, amikor felfedezi, hogy felesége a munkája és a szoknyapecér hatására kezd a hét évvel ezelőtti Jung In-ra hasonlítani, akit ő annyira szeretett.

Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, aki könnyed, szórakoztató, de mégis tanulságos néznivalóra vágyik. Lim Soo Jung /Jung In/ alakítását sosem fogom elfelejteni.

A film feliratát a Dorama Forever Fansub, vandi és nagylányom, Zsuzsi szülinapjára készítettem. Isten éltesse őket sokáig!
  
Fordította: ezoritu
Formázta, időzítette, javította: vandi

51 megjegyzés:

biri66 írta...

Hű, ez a bejelentkezés egyszerűbb volt, mint gondoltam. :)

Kedves ezoritu és vandi!
Köszönöm szépen a munkátokat, a tartalom és a képek sok vidám percet ígérnek.

RiziBizi írta...

Isten éltessen a szülinaposokat! Milyen jó, hogy az ajándékukat mindannyian élvezhetjük. Köszönöm.

Névtelen írta...

Sziasztok!!!Isten éltesse a szülinaposokat!Hálásan köszönöm a All About My Wife feliratát.Üdv:vercsike1

Unni2011 írta...

Kedves Erzsi, Ezoritu és Vandi!
Köszi az újabb meglepit. :)
Nagyon jónak tűnik az ismertető alapján. :D
Letöltési linkeket is ajánlanátok hozzá?
Vagy megadtátok, csak én nem találom.
Köszi!
Unni

Dorama Forever Fansub írta...

Sajnos ehhez is egyelőre csak torrentet találtam: http://www.asiatorrents.me/index.php?page=torrent-details&id=9e119e367291ef91de0897c60ac196e1faa90727

Unni2011 írta...

Köszi! El is indítottam.:)

Hayako írta...

Nagyon köszönöm a feliratot!

Rita írta...

Mielőtt válaszolnék mindenkinek, én is javasolnék egy letöltési helyet:

http://btdigg.org/search?info_hash=1b36ed88c5a7f0bb7ddf284536ed1a5cd62ae451

Nem kell regisztrálni! Először a "Magnet link"-re kell klikkelni, onnan úgy működik, mint a többi torrentoldal.

Rita írta...

Innen is gyorsan jön:

http://www.hdzoa.com/board.php?mode=view&b_id=tmovie&id=318653

Erre a linkre kell klikkelni:
All.About.My.Wife.2012.KOR.HDRip.x264.AC3-ADiOS.torrent (15.6K)

Másik:

http://torrentproject.com/1b36ed88c5a7f0bb7ddf284536ed1a5cd62ae451/All-About-My-Wife-%282012%29-KOR-HDRip-x264-AC3-ADiOS-torrent.html

Erre kell klikkelni:
Download Torrent with Magnet Link

N. Brigi írta...

Kedves doramaforever, nagyon boldog szülinapot kívánok Nektek! Remélem, még sok szülinapon köszönthetlek meg benneteket. Nagyon köszönöm a filmeket és a letöltő linkeket is.

Rita írta...

Ez nem torrent, elég gyorsan jön le hat részletben.

http://www.2shared.com/file/tk3N-acp/AllAboutMyWife2012KORHDRipx264.html

http://www.2shared.com/file/9t8BhcFH/AllAboutMyWife2012KORHDRipx264.html

http://www.2shared.com/file/oPbNu3H0/AllAboutMyWife2012KORHDRipx264.html

http://www.2shared.com/file/NxD1-zfF/AllAboutMyWife2012KORHDRipx264.html

http://www.2shared.com/file/eL03IcgO/AllAboutMyWife2012KORHDRipx264.html

http://www.2shared.com/file/N9ZWumKe/AllAboutMyWife2012KORHDRipx264.html

Rita írta...

Kedves Fórumozók, mindenkinek köszönjük a jókívánságokat! Jól fogtok szórakozni a filmen, ezt garantálom.

Szilvia333 írta...

Drága Ritám !!

Isten éltesse eme honlapot,és drága gyermekedet Zsuzsát is !! Köszönjük hogy vagytok !!!!!!

Szilvia333 írta...

Vandit sajnos kihagytam!!
Utólagosan is isten éltessen drága!!

Rita írta...

Szilvia, mint mindig, most is nagyon aranyos vagy.
Köszönöm a szülinaposok nevében. A Fiaim szülinapjára is fordítanék, de őket nem érdekli a sorozatok világa. Bár a nagyobb, mivel nagyon szereti a történelmet, megígérte, hogy egyszer a kedvemért, ha befejeződik, megnézi a The Great Seer-t. Ő még nem tudja, hogy utána megnézetem vele a Moon-t is.

Ancsa írta...

Kedves Rita és Vandi!
Gratulálok a Szülinaposoknak!
Köszönöm a munkátokat!
Remélem én is, hogy sok évfordulón köszönthetlek Titeket. Itt mindig lehet olyan filmet, feliratot találni ami elvarázsol a minden napok valóságából.

Rita írta...

Kedves Ancsa, nagyon szépen fogalmaztad meg. Minket, a nyugati kultúrával rendelkező embereket, tényleg elvarázsolnak a koreai (én csak ezt nézem, erről tudok beszélni)sorozatok.
Van valami titkuk, amin sokáig törtem a fejem, végül azt hiszem rájöttem, és most csak magamról beszélek. Olyan érzelmi húrokat tudnak megpendíteni bennem, amit a nyugati filmek, sorozatok már nem tudnak. Olyan érzelmi gátakat tudnak felszakítani, olyan energiákat mozgósítanak bennem, amire a megszokott, magyar, európai, amerikai filmek már nem képesek.
Hát ezért van ekkora rajongótáboruk a sorozatoknak, azt hiszem.
Ha más másként érzi, majd megírja.
Örülök, hogy részese lehetek én is ennek a varázslatnak a fordításaimmal.

Névtelen írta...

Sziasztok!Kedves Dorama Forever! Születésnapotok alkalmából Isten éltessen benneteket!!Köszönöm az eddigi munkátokat.A további munkátokhoz sok-sok hálás rajongót kívánok!

mikazsu írta...

Kedves Ezoritu és Vandi! Köszönöm az újabb meglepetést! Sikerült letölteni, hamarosan sorra kerül, de ma a I'll Teach You To Love van soron,amit szintén Ti fordítottatok.
Az I Do óta lelkesen követem a munkáitokat.
Boldog szülinapot a Dorama Forever Fansub minden tagjának!
Kellemes, szép ünnepeket, s további jó kedvet a fordításokhoz!

Rita írta...

Kedves Névtelen és mikazsu, hála istennek nagyon lelkes, kitartó rajongókkal találkozom/találkozunk itt minden nap. Már sokszor írtam, hogy az ő kedves, biztató szavaik mennyire sokat számítanak nekünk, erőt adnak a további munkához. Lelkesen fordítunk, mert lelkesítenek, ennek ők nagyon örülnek, mert jönnek szépen sorban a feliratok. Ezért aztán megírják, hogy mennyire örülnek....és így tovább. Ez egy ANGYALI KÖR (nem ördögi, az a szó nem illik ide).


Mikazsu, az I DO-t én is nagyon szeretem. Mindegyik sorozatot szeretem, amit fordítottam, de mindet más miatt. Ha az I Do-ra gondolok, mindig mosolyra húzódik a szám, mert sorra beugranak apró kis jelenetek, amiket annyira szeretek benne. A mai napig is ha belekukkantok, nagyon nehezen tudom abbahagyni, mert visz magával, finoman, kedvesen. Nem engedi, hogy abbahagyjam, mint ahogy téged is itt marasztalt nálunk. Érezd jól magad!

Unni2011 írta...

Kedves Ezoritu és Vandi!:)

Most fejeztem be a filmet, nagyon tetszett. Hálás köszönetem a munkátokért. Nagyon élveztem a színészgárda játékát. :D A film jól példázza, hogy milyen "gyarló" is tud lenni az emberi természet. Amikor úgy érzi, hogy valakit, valamit elveszíthet, akkor kezd "tíz-körömmel" ragaszkodni hozzá. Vannak azért szerencsések is, akik még "időben kapcsolnak". :D

A film végén láttam, hogy nemcsak a DFFS szülinapjára készült a fordítás, hanem Zsuzsi lányodnak és Vandinak is.
Ezúton sok szeretettel gratulálok Mindkettőjüknek, mert megint egy évvel bölcsebbek lettek!!! :)(ide egy kacsintós figura kellene)
Kellemes Karácsony előtti készülődést kívánok Mindenkinek! :)
Unni

Rita írta...

Kedves Unni, jó későn feküdtél le (én meg korán keltem)!
Nagyon boldog vagyok, hogy neked is tetszett a film. Kezdek egyre jobban érdeklődni a filmek iránt.
Amikkel kezdetben próbálkoztam katasztrofálisak voltak a sorozatokhoz képest.
De egyre jobban megy a szelektálás, és egyre jobbak akadnak horogra. Ha az FHT2-t befejeztem, fogok még fordítani.

Rita írta...

Ja! Köszi a jókívánságokat!

biri66 írta...

Sziasztok!
Aranyos film volt, jól szórakoztam rajta, bár akadtak benne teátrális részek. A szereposztással nem voltam teljesen kibékülve. Bármennyire jó színész Ryoo Seung-Ryong, és látom, hogy ezért az alakításáért díjat is kapott (2012 Blue Dragon Film Awards: Best Supporting Actor), nekem valahogy távol áll egy Casanovától.

Lee Sun Gyun jól komédiázott, de ezen az „Our Slightly Risque Relationship” után igazán nem lepődtem meg.

Lim Soo Jung színésznő viszont egy teljesen új arcát mutatta nekem, mert eddig „komoly” szerepekben láttam őt. A koreai filmklubban vetített „Happiness” c. melodrámában, illetve az „A Tale of Two Sisters” c. pszicho-thrillerben tapasztaltam meg, hogy milyen finom, érzékeny a játéka. Olvasom, hogy ő is bezsebelt néhány díjat ezért az alakításért (2012 Blue Dragon Film Awards: Best Actress, 2012 Women in Film Korea Awards: Best Actress).
Tetszett ez a szókimondó szerep, de való igaz; más lehet egy ilyen nővel együtt élni, és egész más egy műsorban hallgatni a szövegét.

Köszönöm ezoritunak a szellemes fordítást, vandinak pedig az időzítést. Nem tudom, hogy az eredetihez képest mennyit kellett rajta dolgoznia, de tapasztalatból tudom, hogy a pontosítás időnként több időt elvesz, mint maga a fordítás.
További jó munkát és kellemes ünnepeket kívánok nektek!

Rita írta...

Úristen Biri! Tátott szájjal olvastam amit írtál. Lenyűgöző, hogy ennyi mindent tudsz, jól beleástad magad a filmtémába. Gondolom azért, mert szeretsz filmeket fordítani. Vagy fordítva?

Lee Sun Gyun-t én két sorozatban láttam, a Coffee Prince-ben, és a Pasta-ban. Először az orgánumára figyeltem fel (aztán arra, hogy pösze, de lehet, hogy az ott nem beszédhiba, mert sok színész az, például a TGS-ben is a Főkormányzó), aztán a színészi játékára. Jó színésznek tartom, de vannak nála jobbak is.
Lim Soo Jung-t még semmiben sem láttam. Lenyűgöző volt az a természetesség, ahogy játszott. Nem is tudom megfogalmazni, klassz volt.
Szerintem is szörnyű lehet egy ilyen nővel együtt élni. Én nagyon is optimista természetű vagyok, és szeretem, hogy az vagyok. A panaszkodás sem a kenyerem. És amit a műsorában mondott, annak a nagy részével sem értek egyet. De ahogy kiállt a malacok jogaiért az nagyon aranyos rész volt.
A Casanovás véleményeddel nem értek csak egyet. Nekem hiteles volt. Én el tudom képzelni, hogy az ilyen tipusú férfiak nagy hatással tudnak lenni az elhagyott, elhanyagolt nőkre, anélkül, hogy a természet mutatós arccal, testtel áldotta volna meg őket. A nőknél ez nem elsődleges szempont.
Köszönjük a jókívánságaidat! neked is kellemes ünnepeket, és boldog új évet kívánunk! Még több jó fordítást mindkettőnknek!

biri66 írta...

Kedves Rita!

Kezdetben a történelmi sorozatokba voltam belebolondulva, és éppen vandi volt az, aki a megismerkedésünk hajnalán időnként felhívta a figyelmemet néhány kedvenc filmjére, amik nem is okoztak nekem csalódást.
Komolyabban azonban csak egy éve nézek filmeket, amióta fordítok (sorozatok nézése ui. nem nagyon fér bele az időmbe), illetve amióta eljárok a filmklubba.
Nagyjátékfilmet csupán kettőt feliratoztam, ám igaz, hogy kezdek beleesni a rövid Drama Special epizódokba. :)

Mindenesetre akár filmet, akár sorozatot nézek, előtte szívesen kattintok a főszereplők életrajzára, mert kíváncsi vagyok, hogy láthattam-e már őket valamiben. Minden egyes alkalommal elámulok azon, hogy mennyi tehetséges, kiváló színészük van. Érdekes és szórakoztató a különféle arcukkal, alakításaikkal találkozni.

Kíváncsian várom az újabb filmes választásaidat (a The Great Seer videóit és feliratait pedig egyelőre gyűjtögetem).

Rita írta...

Melyik két nagy filmet fordítottad, és hol lehet letölteni a feliratot?
Szóval te sem vagy régi filmes, pedig azt hittem? Jól belelendültél!
Én sem nézek sorozatot, csak amit fordítok, mert nincs rá időm, de már nem is vágyódom úgy rá, mint régen. A fordítás abszolút egyeduralkodó nálam. Most azt szeretem a legjobban csinálni.

Ayana/Bria írta...

Először is, nagyon szépen köszönöm a film feliratát. Épp most fejeztem be, még mindig mosolygok magamban rajta. Nagyon tetszett, remek színészekkel, vicces helyzetekkel volt tele, remekül szórakoztam. :)
Másodszor, gartulálok az oldal 2. születésnapjáhpz. Bár még csak egy éve, hogy "elkaptam" a doramalázat, de azóta követem nyomon a munkáitokat lenyűgözve, és hálásan.
Kívánom, hogy a jövő évben se vesszen el a fordítási kedvetek a mi nagy örömünkre. :D

Rita írta...

Kedves Ayana/Bria, boldog vagyok, hogy tetszett. Csak azokat a filmeket, sorozatokat szeretem, amik így érnek véget, hogy mosolygok utána is, mint te.
Én még csak fél éve teszem a magamét hozzá a honlaphoz, de a többiek nevében is köszönöm a jó kívánságaidat.
Amíg lelkes rajongók vannak, addig lelkes fordítók is vannak!

biri66 írta...

Kedves Rita!
Nem akarom itt reklámozni, és egyik sem a könnyedebb műfajt képviseli.
Küldtem Andinak e-mailt, ő továbbítja neked, ha mégis érdekelne.
Egyébként most jutott eszembe, hogy Im Soo Jung színésznő játszik az "I'm Sorry I Love You" sorozatban is (még nem láttam, de beterveztem, hogy jövőre megnézem).

Rita írta...

Köszönöm szépen!

Ancsa írta...

Beszélgetés mennyire fontos dolog. Ryoo Seung-Ryong nekem tetszett, simán el tudtam volna csábulni. Elég ha csak a telefonkönyvet felolvasta volna. Jóó tényleg voltak benne teátrális momentumok.
Köszönöm a feliratot én jól szórakoztam.

Rita írta...

Ancsa, szerencse, hogy nem vagyunk egyformák. Rám ez a férfi tipus nincs hatással, de nagyon is érzem, hogy hogy tud hatni azokra, akiknek pont ez a fajta törődés hiányzik. Ryoo Seung-Ryong egyébként nagyon tetszett ebben a szerepben.
Kellemes karácsonyi Ünnepeket!

elia írta...

Kedves Rita!
Újra nagyon jól választottál!
Hogy idegesített ez a nö az elején!
Aztán következett a szokásos koreai csavar és ...azt hiszem sokan magunra ismertünk.
Köszi az új elgondolkodtató storyt,
azt hiszem tanulságos volt minenki számára. Elia

Rita írta...

Kedves Elia, annyira örülök, hogy tetszett. Azóta többször is belenéztem, és mindig fedezek fel benne valamit, mivel már nem csak a feliratot figyelem. Legújabb felfedezésem, Casanova lakása, ahol a turmixot isszák. Annyira szép üvegholmik, tányérok stb. vannak benne. A képek is gyönyörűek a falon. Jól elkalandoztam.
Kellemes Ünnepeket kívánunk neked!

elia írta...

igen,és a képek a homokból amikor a riport közben vallomást tesz, vagy a kép amit hímezett, amikor a randikra készült. Megannyi apró nüansz, ami észrevétlenül teljessé teszi a képet.

Rita írta...

Az a kép gyönyörű! És a sárga lámpa, amit saját maga készít? Semmi különleges nincs benne, mégis szemet gyönyörködtető.

Egyébként a mi Cakó Ferencünk már 17 éve járja a világot zenés homokanimációival.

http://www.youtube.com/watch?v=27bi6S8DJis

Unikornis írta...

Köszönöm szépen a feliratot! Én holnap reggelre időzítem a megnézését, hogy jól teljen a nap! Milyen menő mostanában Ryoo Seung-Ryong ;)

Kellemes Ünnepeket!

Rita írta...

Kedves Unikornis, bár nem karácsonyi a témája, de könnyed szórakozásnak, néhány szelet bejgli mellé pont megfelel.
Nem fog csalódást okozni (legalábbis ajánlom neki).
Nálam Lim Soo-Jung, még Ryoo Seung-Ryong-nál is menőbb.
Neked is Kellemes Ünnepeket kívánunk!

elia írta...

Kedves Rita!
Köszönöm a linket, láttam már töle régebben képeket, jó, hogy felelevenítetted.

Rita írta...

Elia, azért küldtem a linket, mert nem tudtam, hány éves vagy.
Az én generációm, a 40-50 évesek, jobban ismerik Cakó Ferencet, mert ő is a mi korosztályunkhoz tartozik. A huszonévesek körében kevésbé ismert.
Nekem is jó volt újra látni a videókat!

elia írta...

Kedves Rita!
Pont az a korosztály.
Ryoo Seung Ryong-hoz visszatérve, a Personal Taste című sorozatban egy meleg galéria igazgatót alakít, szintén hitelesen. A két karakterben a közös, hogy mind a két figura művésztekhez értö személy, érdekes lenne utána nézni, hogy a színésznek a valós életben van e köze a képzöművészethez.

Rita írta...

Valamikor láttam is a Personal Taste-et, de nem tudtam, hogy a két ember ugyanaz. Még fenn van a winchesteremen a film, bele fogok nézni.
Csak annyira emlékszem, hogy szimpatikus figurát játszott, és sajnáltam amikor nem talált viszonzásra a szerelme.

Egyébként most a Full House-ban Tae Ik zakóinál szoktam megállítani a filmet. Nagyon jól megtervezett darab mind. Kis apróságokkal (jópofa szabás, bőr-textil kombináció stb.) úgy fel tudják dobni őket.

Unikornis írta...

Nagyon tetszett a film, még egyszer köszönöm a feliratát! :)

Ryoo Seung Ryong megint csak várakozáson felül teljesített, ezelőtt még a The Recipe c. filmet néztem meg vele és ott is remekelt. Lee Sun-Kyun-nak meg még mindig szexi hangja van!

Rita írta...

Kedves Unikornis, akkor most már érted, miért menő még mindig
Ryoo Seung Ryong.
Nagyon örülök, hogy tetszett! Ezzel a választásommal nem arattam annyira egyértelmű sikert, mint az I'll Teach You Love-val, pedig szerintem is jó film.
Amit most fordítok teljesen más, az előző kettőhöz semmiben sem hasonlít, de rendkívül szórakoztató.

Hetti írta...

Kedves Ezoritu és Vandi!
Csak most jutottam ide. Utólag is minden jót kívánok az ünnepelteknek és köszönöm a fordítást!

Rita írta...

Kedves Hetti, köszönjük szépen!
Jó szórakozást kívánunk ehhez a szórakoztató, ám mégis tanulságos filmhez!

Elia írta...

Kedves Rita!
Látom Unikornis is említi a The Recipe-t,csak éppen Ryoo Seung Ryong kapcsán ,én a Lee Dong Wook és Lee Yo Won miatt ajánlottam,
Nem is regisztráltam,hogy RSR is ott van. Megnézed ugye, hogy érdemes -e lefordítanod.

Rita írta...

Kedves Elia, ha tudnád, mennyire jól esik, hogy rám gondolsz, mint fordítóra, egy jó film kapcsán. És ha tudnád, mennyire rosszul esik, hogy vissza kell utasítanom.
Te is tudod, két sorozatot is fordítok, plusz, hogy ne legyen ennyire monoton, időnként kalandozom a film világába. De az már tényleg csak az alvásidőm rovására fér bele a napomba. Nem bánom, mert nagyon szeretem csinálni.
Pár perccel ezelőtt küldtem el Erzsinek egy harmadik film fordítását, és már tudom, mi lesz a következő.
Azért írok ennyit, mert nem szeretnélek egy szóval elutasítani, és legalább te is megérted, hogy most miért nem fér bele a te általad ajánlott film. Mivel hallottam már róla, hogy nagyon jó film, biztosan hamarosan lefordítja valaki. Az is lehet, hogy itt olvassa a kérésedet, és kedvet kap hozzá.
Ugye nem haragszol?

elia írta...

Szia Rita!
Természetesen, így is csodállak, hogy ennyi mindenre tudsz idöt szakítani, és még a megjegyzésekre is válaszolsz, ezen kívül minden fordításodat rendszeresen csinálod,és mindet be is fejezed. Szóval minden elismerésem.

Rita írta...

Elia, nagyon jól esett, amit írtál, örülök, hogy megértesz.
Ötven éves vagyok, már a legkisebb gyermekem is elmúlt 22 éves. Igaz, dolgozom (tanítok), de bőven van szabadidőm, ezért engedhetem meg magamnak ezt a tempót. Annyira szeretem csinálni, hogy minden mást elnyom jelenleg az életemben, ez a szenvedélyem.
Nálam az elvi kérdés, hogy amit elkezdek, azt be is fejezem. Nincs szomorúbb látvány, mint a D-A-n látni a sok elhagyott, be nem fejezett sorozatot.

Na, megyek, folytatom a TGS fordítását!