2013. december 18., szerda

Blind Detective (2013)


Műfaj: vígjáték/romantikus/krimi
Részek száma: 1
Premier: 2013. 07. 04.
Rendezte: Johnnie To
Ország: Hong Kong
Nyelv: kantoni

Főbb szereplők:
Andy Lau – Johnston
SammiCheng – DarkieHo

Történet:
Johnston a hongkongi rendőrség sztárnyomozója volt, amíg el nem veszítette szeme világát. Azóta pénzdíjas ügyek felderítéséből él. Egyik munkája kapcsán megismerkedik Ho nyomozóval, akit rabul ejt Johnston, látókétől eltérő, nyomozási stílusa. A férfi felderítései során, a hallásán és a szaglásán kívül képzelőerejét is beveti. Élénk fantáziájával beleképzeli magát a bűnügy összes szereplőjének helyzetébe.
Ho felkéri Johnstont, hogy segítsen megtalálni 1997-ben eltűnt barátnőjét, Minnie-t. A vak nyomozó rögtön igent mond, mert kapóra jön neki az agilis, jó fizikumú lány, egy másik ügy kapcsán.
Bár Ho rájön, hogy Johnston a saját pecsenyéjét is sütögeti, nem bánja, mert amíg együtt nyomoznak, addig is sokat tanulhat az általa „Nyomozóistennek” nevezett férfitól.  Később pedig már más is a férfi közelében tartja.

A film a romantikus komédia, a krimi és a horror ötvözete, a vígjátéki elemek dominanciájával. Kellemes szórakozást, önfeledt kikapcsolódást nyújt az a két óra, amit a képernyő előtt töltünk vele.
Érdekesség volt számomra, hogy a nyelvi sajátosságokból adódóan annyira rövid szavakkal, mondatokkal fejezik ki magukat a színészek, hogy sokszor a legjobban odaillő magyar szó helyett egy rövidebb, ám kevésbé kifejező/hangulatos/elegáns/hangzatos/ízes változatot kellett keresnem, ezáltal nem ez lett a legélvezetesebb fordításom. Attól a film jó, melegen ajánlom mindenkinek.

Andy Lau és Sammi Cheng játéka annyira magával ragadott, hogy rájuk kerestem az interneten.

Andy Lau (51 éves):
Színész, cantopop (HK pop) énekes, filmproducer. Az 1980-as évek közepétől több mint 160 filmben szerepelt. Filmjei eddig 1,7 milliárd hongkongi dollár bevételt jelentett hazájának, ezzel övé az első hely.Jelentős a zenei karrierje is. Egyike a „Négy Mennyei Király” cantopop énekesnek. 292 zenei díjával bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe.

Sammi Cheng (42 éves):
Pályafutását énekesként kezdte. 16 évesen harmadik lett egy jelentős zenei tehetségkutató versenyen. Azóta több mint 25 millió példányt adtak el lemezeiből. A „Cantopop királynője” –ként emlegetik Ázsia szerte.  7 olyan filmnek volt a főszereplője (háromban Andy Lauval), ami megdöntötte az addigi jegyeladási rekordot. A Blind Detective c. filmben nyújtott teljesítményéért az 50. Golden Horse Awarson a legjobb színésznő kategóriában kapott jelölést.

A film feliratát a Dorama Forever Fansub, vandi és nagylányom, Zsuzsi szülinapjára készítettem. Isten éltesse őket sokáig :D

Fordította: ezoritu
Időzítette, formázta: vandi